Magamban a Társam

Sebestyén Zoltán - Magamban a Társam

Elváró fattyú

2016. május 29. 13:24 - Zoltán Sebestyén

Hú, micsoda szikár alak! Oda nézz! Homály takarja, de szeme áttüzel a ragacsos ködszerű gomolyagon!

Borzasztóan hatalmas!!!

Tornyosodva, magasodva ott feletted!!!

ELVÁRÓ alak! Mert neki jár! Harsogó érzelmekkel belegabalyodva az elváró dacos alakjába! Figyeled, milyen kihívó és rémisztő alak!?

Százfelé járok utamon, kedélyesen meg-megállok, és figyelem az embereket. Olyan ez nekem, mint másnak a vásárlás, a költekezés, amit megkeres a gyárban, elkölti a boltban nagy sürgésben – forgásban. Vagy olyan nekem a vizsgálódás, mint kofának az árupakolás. Teszi, rakja, mert ez a dolga, mert ez az életének egy stabil, és jól megfogható kapaszkodója.

Az én portékám, amit rakodok állandóan a figyelem. Ha nem önmagamat figyelem, akkor a környezetemet. Kofa vagyok, aki teszi a dolgát, figyel, és tárol, megoszt és áramol.

Figyeltél már embert, aki elvár?

Ma azt figyeltem. Őt, az elvárót!

Komikusnak mondanám, ha nem lenne olyan ijesztően feszült körülötte a dermedt levegő. Komikus, hiszen azt gondolja a botor, hogy az ő rendje a világ rendje, és minden élő organizmus kötelessége akként cselekedni, ahogy ő füttyent. Meg azt is hiszi, hogy különleges ő, valami féle teremtő hatalmasság, robusztus, erőtől duzzadó, kolosszális, föléd magasodó, morcosan rád pirító, lefelé tekintő, folyton lefelé, és lefelé, és lefelé bámuló!

Ó, szegény, meg az is, aki hódol.

Különleges ő is a behódolt! Figyeld! A hatalmasság karja keresztbe fonva mellkasán, szája oktatásba fulladt, orra kitágult, liheg, hadakozik, küzd, és JAJJ Istenem! Lefelé néz a kicsire, a jelentéktelenre!

A hatalmasság, ki sivár és aszott tájjá sorvasztja az életet, minden fölé nőve, magába szippantva, és a pirinyóra összehúzódott másik fele. De mulatságosak így együtt. Bennük van a jelen világ rendje.

Ahogy derűsen szemlélődtem őbenne, a hatalmasban, egyszer csak megláttam a fattyúját, a gyökeret, melyből fakad, amely kárhoztatja! Ott gubbasztott abban a nagy testben, magasodó és hatalmaskodó monstrumban egy apró, förtelmes örök létező, egy árnyékszerű pokollény, aki mozgatja a harsogót örök haragra tüzelve!

-          Ki vagy Te kicsi fattyú, kicsi pokolfajzat? Alig látlak úgy elbújtál? – kérdem tőle

-          Ne szólj hozzám, mert elpusztítlak ostoba!!! – rivallt rám, és kereket oldott sebtében lelepleződésétől megrémülve.

Hopp, micsoda fordulat!

Kis fattyú úgy szaladt, mint délidőben az éhes irodahad! Kiugrott a hatalmasból, és már ott sem volt!

AHA!!! Villant belém a felismerés! Szóval csak ennyi lenne? Észrevenni őt? A kis cselszövőt?

A hatalmas alak elbizonytalanodva csuklott össze előttem, és addig vörösen tüzelő tekintetében fény jelent meg, olyan fehéren csillogó. Szelíddé vált, és riadtan pillantott körbe. Meglátott. Meglátta a férjét is, aki ott volt vele szemben ijedten, előző haragjától dermedten.

Figyelem! Figyelem őket csendesen.

Asszony zavartan tekint férjére. Figyelem a felismerést fattyújától mentesen.

Egyszerre szabad és üdvös. Mi történt vele? Érthetetlen.

Megöleli férjét, felemeli, alákarol, bocsánatot kér, megcsókolja.

Megszabadultan.

Derűsen szemlélem őket. Milyen jó is a gondtalanság, amikor a pokolfajzat lelepleződik. Távoztával kivirul az élet, öröm költözik a szívekbe. Hova lettél pokolfajzat, kinek ELVÁRÁS a neve? Vajon hova lettél? Tudom, nem mentél messze, ott vársz résen a cselekvésre, és ha elfordítom figyelmem, rögvest ugrassz vissza gonosz kis kacajjal, hatalmaskodva, gőgösen, harci díszekben!

Elvárás, micsoda fattyú, micsoda pusztító belső fattyú. A mi fattyúnk, bármerre nézek, ott villog a szeme. Ahol nincs figyelem, van pokolfajzat, fattyú. Nem valós, csak míg nem veszed észre.

Ha leleplezed, elillan!!! Elszalad, mert látod! Ő a sötétben járó! A fényben, a figyelemben élettelen!

Elvárás! Egy ilyen fattyú! A kapcsolatgyilkos, a derűre vicsorgó, az örök elégedetlen, folyton többre vágyó!

Vedd észre, leplezd le az érdekedben!

Mennyi boldog ember él elvárás fattyúját elűzve szerteszét! Boldog kapcsolatban, szeretetben, örömben.

Mennyi boldog gyermek él szabadságban, ahol a szülők megszabadultak az elvárás fattyútól! Boldog gyermekkorban!

Vedd észre elvárásban sorvadó, az nem igazi!!!

Az csak egy fattyú!!! HAMIS!

Lépj a fénybe, az örömbe önmagadért és társadért, családodért, barátaidért!

Sebestyén Zoltán – Magamban a Társam

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://magambanatarsam.blog.hu/api/trackback/id/tr928756012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.