Magamban a Társam

Sebestyén Zoltán - Magamban a Társam

Felnőtt élet - családfa

2018. január 11. 08:13 - Zoltán Sebestyén

...avagy időnként nem árt, ha benő az a lágy rész ott a fejtetőn...

felnott_elet_csaladfa1.jpg(Kép: címer-festes.hu)

Felnőtt élet - családfa

Évek alatt ragadt rám 9 fontos rend, amit nem árt helyére tenni az életünkben, ha szeretnénk megélni önmagunkban a harmóniát, nyugalmat, békét, derűt, örömet, és mit nem írok: boldogságot.

Rögtön kezdem az első renddel:

Harmónia a családfán.

Volt szerencsém nem is olyan rég külső szemlélődőként jelen lenni egy 40 éves hölgy családi kapcsolatrendszerének a legközepében, benne a tutiban egy csoportos foglalkozáson. Kicsit pityeregve mesélte, hogy van egy új párja, aki csodálatos pasi, de nem meri bemutatni az anyukájának, mert az anyukája még egy pasiját sem fogadta el, és ezért lett vége minden kapcsolatának. Fél neki bemutatni, mert ő olyan cuki most, meg annyira jó a szex, így inkább titkolja. Ismétlem, külső szemlélődő voltam, így csupán annyi szakmai dolgom volt, hogy a két meglett tenyerembe temettem az arcomat, és én is kicsit pityeregtem a dolgok állása miatt, és hagytam, hogy a tréner vezesse a folyamatot.

Miközben csendesen sírdogáltam, eszembe jutott Csernus doki (aki bizonyára itt már kíméletlen szarkazmussal és vulgaritással falnak szegezte volna a lánykát) egyik régi mondata, a felnőtté válás egyik alapja, a szülőkről való érzelmi leszakadás. Azaz nincs már játszma és drámakör.

Na, itt van. Néztem a pityergő lánykát (40), és azon töprengtem, vajon sosem mondta neki senki, hogy anyukának a véleménye talán 18 felett maximum véleményező, és nem döntő fontosságú? Vajon sose olvasott, hallott, látott olyan példát, ahol emberek a szüleik akaratától független életet élnek?

Aztán a folyamat eljutott a varázskérdésig, miszerint a tréner kellő szeretettel átölelve szavaival, finoman érdeklődött:

  • Biztosan szükséges édesanyád jóváhagyása a párkapcsolatodat illetően?

Két kezem az égben, remegő izgalom és várakozó csend a levegőben, most a lány átlépi a saját árnyékát, most felnő, kiáll magáért, új élet kezdődik!!!

És nem. A lány a kérdést sem értette, homályos tekintettel nézett a trénerre, és látszott rajta, az ő kis szubjektív univerzumában ez nem alternatíva, fel sem merül, hogy ne az anyuka áldása szentesítse a pasikát.

Akkor jöjjön a konzekvencia:

Anyuka: Anyuka gyermek az én kis világomban, hiszen pinduri aranyos kis cukibéijét (40) kézzel irányítva igazgatja, és ezer szállal függ attól a felemelő érzéstől, hogy irányít, kézben tart, ő a főnök. Nem nőtt fel! Ő sem. 60 pluszosan teljes gyermeki létben él, hiszen érzelmileg nem szakadt el gyermekétől, és függőségben tartja. Apropó az érzelmi leszakadás nem azt jelenti, hogy nincsenek érzéseim a másik felé, azok vannak az emberi élet természetességéből kifolyólag. A gyermekemet feltétlenül szeretem, hálás vagyok a létezéséért, és minden jót kívánva neki örömmel engedem útjára megengedve neki, hogy ha segítségre van szüksége, mindig számíthat rám. Érzelmileg érett kapcsolatot tartok fent, ami szabad, kötetlen, derűs, játszma- és drámamentes. Anyuka itt lássuk be, kicsit sem rezeg a feltétlen szeretet hullámhosszán, inkább korlátol, köt, birtokol, kisajátít, manipulál, és a többi nyalánkság.

Hibás ezért? Dehogy hibás, hiszen a másik oldal nagyon passzos hozzá.

Lányka: A kis tündéri, picurka lányka (40) ugyan olyan éretlen kisgyermek, mint anyuka, azaz tökéletes játszótárs. Ott állnak a színpadon, és előttünk, nézők előtt megy a tánc, komédia, dráma, mikor éppen milyen előadás van. Bejön a pasi (nem férfi, hanem pasi), aki szenvedélyes tini szerelemmel öleli magához a lánykát forró csókot lehelve ajkaira, majd kis idő múlva el, sértett dúvadként, kikosarazottként, hiszen anyuka nem adott lepecsételt engedélyt 3 példányban szétosztva a kapcsolat párkapcsolódási jellegét illetően. Lányka sír, anyuka hosszasan szónokol a pasi hiányosságairól, lányka könyörög, majd megint sír, anyuka oszlopként magasodik fölé, majd a lányka szipog, feláll, anyuka kebleire borul, és megköszöni, hogy így vigyáz rá, és óvja az élet viharaitól, és tudja, anyuka csak jót akar.

A lányka hibás? Dehogy hibás, hiszen a másik oldal nagyon passzos hozzá.

Kérded te: - De hogy lehet így élni?

Mondom én: - Így, ez van, és nincs más dolgod, mint elfogadni, mert nekik így „jó”!

Nem mindenki akar ám felnőtt életet élni!

Még néhány példa, és rátérek a felnőtt életrendre a családfa vonatkozásában.

A fiú, aki 35 évesen otthon él, és anyuka mossa a gatyáját, miközben ő a legújabb online stratégiai játékkal bucira veri a haverokat, akik otthon ülnek a jól felszerelt, technikai kütyüktől hemzsegő szobájukban, és anyuka mossa a gatyájukat.

A lány, aki 3 gyereket nevel, és közben naponta hallgatja az anyja tanácsait telefonon háztartást, gyereknevelést, férjjel való bánásmódot, Erzsike betegségeit, politikát, szomszéd kritizálását illetően. Ki az az Erzsike???

A fiú, aki minden este felhívja a szüleit 40 felett, őszülő halántékkal, feszülő csomóval a gyomrában, hogy megkérdezze: Ugye nincs semmi baj apuci? Rossz előérzetem volt.

Ezekkel mi a baj? Semmi, aranyos gyermekéletek. Ha jó annak, aki csinálja, csinálja!

Akkor milyen a felnőtt élet a családfán?

Nincs benne félelem. Tudod, szeretet van és nem félelem, unalomig szajkózott közhely, ám ez van, így van. Ahol félelem, dráma, játszma van, az elengedetlen tér. Ahol pedig ez, ott harmónia van:

Érzelem gazdag: Tele olyan magas minőségű szeretet megélésekkel, mint hála, elfogadás, kölcsönös vagy egyirányú nagyrabecsülés.

Szabad: Elvárás mentes, nincs helye a számonkérésnek, vélemény van és nem ítélet, aggodalom helyett bizalom van, bízunk a másik józanságában, felnőtt felelősség tudatában felmenő és lemenő ágat is beleértve.

Megengedő: A másik önálló felnőtt, kifejlett egyed, azt csinál, azt teremt, azt cselekszik, gondol, érez, amit csak akar a szubjektív világában. Engedtessék meg neki az önállóság, még ha az nem is passzos a saját világrendünkhöz.

Boldog: A jóról beszélünk, örülünk egymás jelenlétének minden különösebb ok nélkül, minden különösebb tett nélkül. Mosollyal teli.

Csendes: Meg nyugodt, meg békés. Olyan felnőtt.

Amikor a nagylányom (15) közli, megy moziba, nincs más dolgom, mint adok neki pénzt, és jó szórakozást kívánok. Amikor sütni akar, megkérdem, kell-e alapanyag, és szabaddá teszem a konyhát. Amikor férfi lesz az életében (mert ő már most NŐ, és egy nő nem pasit, hanem férfit vonz), időnként megkérdezem majd, szüksége van-e megértésre, támogatásra, jó szóra, apai meglátásaimra. Ha nincs, megölelem, és kap egy homlok puszit. Mert bízom benne, mert felelősséggel vagyok azért, hogy szabad legyen, egyedül dönthessen, ha biztos önmagában, és kérdezhessen, ha bizonytalan. Mert kísérem ezen az úton, és nem irányítom, mert tisztelem benne az értékeket és belső erejét, amit azért él meg már most 15 évesen, mert hagyták a szülei kinyílni önmagában.

Boldog és derűs felnőtt családfás életet kívánok mindenkinek, akár passzos számára, amit leírtam, akár legyint rá! Ha ismersz olyan embert, aki benne van a drámáiban a családfáján, és éppen kiemelte belőle az orrát, és szeretne változtatni, ám nem tudja, miként, mond neki, tipegjen el hozzám, van segítség és példa, amiből meríthet:

http://magambanatarsam.blog.hu/2017/09/13/egyeni_konzultaciok

http://magambanatarsam.blog.hu/2017/12/19/ujrainditas_alapallas_valtas

http://magambanatarsam.blog.hu/2017/09/27/e_l_sz_egyeni_onismereti_kurzus

Sebestyén Zoltán

info@egyhullamhosszon.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://magambanatarsam.blog.hu/api/trackback/id/tr6413565689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.