Magamban a Társam

Sebestyén Zoltán - Magamban a Társam

Elkülönülve

2015. december 28. 05:46 - Zoltán Sebestyén

Elkülönült létállapot

Esett az eső. Feküdtem a kanapén, miközben ő a szobájában szöszmötölt, és pakolgatta végeláthatatlanul az albumait. A télikert üvegtetején nyomasztóan és tompán pufogott a víz, miközben lakás félhomályában azon töprengtem, vajon mikor kezdődött ez a rémálom? Reggelente azon kapom magam, hogy egy idegennel élek összezárva, elhidegülten, magányosan. 23 éve ismerem, bár ne ismerném…

Vajon mi történt? Hova lett az a csoda, aki volt? Itt fekszem a kanapén, bámulom a tévét, és fohászkodom, hogy legközelebb csak este lássam, amikor majd vacsorázunk idegesítően szertartásosan, megint krumplifőzeléket, hiszen szombat van. Egyszer egy jós azt mondta - jól emlékszem rá -, hogy a szerelmem soha el nem múló pillangótánc, örök álom, amiből nem ébredek fel. Mondta, és meg is mutatta a kártyáiban, hogy minket halálunk pillanatáig kísér majd izgalmunk, tündöklésünk, megunhatatlan összetartozásunk ereje. Akkor miért érzem oly régóta, hogy a kapcsolatunk egy rozsdás, kilyukadt, kihűlt katlan? Miért csaptál be te álnok jósnő, ki örök boldogsággal hitegettél? Ez az egész kapcsolat egy nagy átverés ezzel a szörnyű vénséggel, hiába várom reménykedve, hogy történjen valami, semmi…

Amikor rá gondolok, mélységes unalmat érzek, mintha minden nap egy olyan pulcsit hordanék, amit évekkel ezelőtt szerettem, de ma már rongyosan, kopottan lóg rajtam, és undorodom tőle, amikor tükörbe nézek. Minden reggel gyorsan felkelek, kiszabadítom magam fojtó karmaiból, ahogy a hátamat fogja jéghideg ujjaival, gyorsan felöltözöm, és magamra húzom a pulcsit, aminek már az érintésétől kiráz a hideg. És most is, itt heverek a kanapén, az idő kínlódva vonszolja magát el előttem...

Vajon hova lett az én szerelmem? Ki az ott bent a szobában, aki mindjárt kijön, és untat a hülye albumaival, mutogatja azokat a szörnyű képeket. Elrángatott arra a borzalmas helyre is két hete, ahhoz a vízeséshez, szörnyű volt. Aztán meg majd mesél valami unalmas történetet a munkahelyéről. Bárcsak történne valami! Bárcsak újra szerelmes lehetnék valakibe! Bárcsak más lenne itt! Bárcsak békén hagyna, vagy elmenne innen örökké, vagy bocsáss meg Istenem a gondolatomért; meghalna…

A történet kitaláció, ám mégis valós. Szinte naponta találkozom olyan emberrel, aki az elkülönülésnek ezt a végtelenül szélsőséges létállapotát éli. Vajon hogy jut el idáig valaki? Vajon mi a közös ezekben az emberekben? Vajon van innen kiút? Vajon Te mit tennél?

2. rész

Amikor valaki elkülönülten éli életét, a fizikai – érzelmi – szellemi szinten egyaránt elzárja magát a párjától, barátoktól, hobbiktól, tanításoktól, az élettől! Elkülönülve lenni egy olyan létállapot, amikor távol tartjuk magunkat a valódi értékeinktől, elzárjuk magunkat a forrásunktól, ahonnan bőségben áramolnak felénk a boldog és csodás élmények lehetőségei, amik ajándékká varázsolhatnák életünket. Áramolnak felénk, ám gondolatainkkal, viselkedésünkkel, rutinjainkkal, elménkkel, egónkkal, - kinek melyik kifejezés tetszik – hatalmas falakkal zárjuk el magunktól Isten-énünk szeretet energiáit.

Elkülönült létállapot, amikor a férjed nem tart veled spirituális utadon, és ezt Te elvárva tőle mérgezed a kapcsolatotokat. Vagy amikor ver a férjed, és nem tiszteled magad annyira, hogy megteremtsd a különválást, hanem inkább nyögsz. Vagy amikor lenézed a feleséged, és zakkant spirinek titulálod. Vagy amikor nem engedsz el valakit, cipeled éveken át az emlékét elzárva magadtól a beáramló új kapcsolódásoknak még a lehetőségét is!

Elkülönült létállapotban önmagunk tisztelete, szeretete, megbecsülése egy illúzió csupán, hiszen értékes időpillanatainkat a fájdalomtestünk nyomasztóan zord táplálásával töltjük. Sokan, sokfélén élik meg, ám vannak közös pontok, minták, amikből befelé figyeléssel észre lehet venni, hogy elkülönülten élünk önmagunk fényétől, és az árnyékban botorkálunk. Figyeld, amikor panaszkodsz! Állad előre szegezve, indulatosan szapulsz valakit elmédbe ragadva, a fájdalomtestedet táplálva. Vagy amikor egy külső tükör hatására csúfnak látod magad, beengeded a kritikát, belecsúszol nyakig, és gyötrődve nyögsz az ítélet és fájdalomtested súlya alatt. Vagy elvártál valakitől, valamit, és az nem teljesítette. Vagy amikor mártír szerepben pózolsz, vagy amikor csúfnak látod a párod (igazából magadat), vagy amikor bántasz valakit, belerúgsz egy macskába, cinikusan leszólsz valakit, és így tovább…

Elkülönülve!!!!!!! Minden szépségtől, ami akár lehetnél is, ám Te ideig-óráig az elkülönülést, a fájdalomtestet, a szeretetlenséget választod. Miért teszed, és miért teszem? Mert emberek vagyunk, és itt élünk a Föld nevű bolygó duális rendszerében. Ám szabadok is vagyunk, és szabadon dönthetünk választásainkat illetően. Beleragadsz pillanatokra, vagy akár egy életre a fájdalomtested táplálására megalkotott ELKÜLÖNÜLT állapotba, vagy táplálkozol a forrásod szeretet energiáival. Jogod van dönteni erről, és senkinek nincs joga bírálni a döntésedet. Te vagy életed hajóján a kapitány, a kormányos, a pincér, a szénlapátoló, és az öngyilkos is, aki tengerbe veti magát! Eldöntheted, melyik részed éled!

Elkülönülve lenni egy létállapot, ahol és azon kívül bármikor tartózkodhatsz akaratodnak megfelelően! Rajtad áll, szépséged és csúfságod egyaránt…

Sebestyén Zoltán – Magamban a Társam

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magambanatarsam.blog.hu/api/trackback/id/tr388205670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.