Magamban a Társam

Sebestyén Zoltán - Magamban a Társam

Válaszúton

2016. január 31. 10:09 - Zoltán Sebestyén

Élt egyszer egy ikerpár valahol, valamikor. Egyszerűség kedvéért nevezzük Annamáriának (AM) és Annabellának (AB). 20-as éveik végén jártak, mindketten gyönyörű, magyar lányok voltak, szüleik szeme fénye, egymás csodás testvérei. Párkapcsolatuk is hasonló életpályán futott, több, néhány hetes, és kevés néhány éves kapcsolódás tele tapasztalással a fiatalkori bohóság és nyomorgás vegyes élményeivel. A történet kezdetén éppen egyedül voltak, és aktív pasifogó üzemmódban várták a Herceget. Bár két különböző ember, mégis nagyon hasonló volt a párkapcsolati életpályájuk, hiszen tapasztalásaikat jó testvérként megosztva élték át egyfajta iker szimbiózisban. Életútjuk ösvénye párhuzamosan, szorosan egymás mellett haladt, családi vállalkozásban együtt dolgoztak, együtt éltek, együtt lélegeztek.

Ám történt egyszer, hogy AM talált egy tudatos párkapcsolatokról szóló előadást a neten. Csak úgy szembe jött vele, mint már megannyi más is az életben, amiken könnyedén átlépett, ám most más történt. A nő az előadásában valamiféle teremtő erőről beszélt, meg összehangolódásról, karmáról. Döbbenetes volt hallgatni és látni azt a határozott és bátor kiállást, miközben számára teljesen érthetetlen dolgokról beszélt. Miért nem találkozott eddig ilyennel? Vajon miért pont most, amikor egyedül van találta? Nincs is pasija, akivel megélhetné, és biztosan egy férfi sem olyan, mint amiről a nő beszélt. A férfi, aki figyelmes, hűséges, kedves, céltudatos, önmegvalósító. Mi ez a hülyeség, ő még ilyet nem látott. Csodákban meg nem hisz…

-          Nézd AB mit találtam a neten! Egy nő beszél párkapcsolatokról, egészen fura dolgokat!

-          Nincs most arra időnk, gyere, megjött az árú!

A napok folydogáltak szépen csendesen, és a mindennapok rutinjai között már éppen eltűnni látszott az előadás okozta élmény, amikor egy nap betoppant a boltba egy idős bácsi. AB éppen a raktárban pakolt, ezért AM szólt hozzá:

-          Tessék parancsolni, miben segíthetek?

-          Nekem semmiben Drága Csillagom, én viszont önnek nagyon sok mindenben!

-          Pardon, ne haragudjon, nem értem.

-          Ma is egy csodás nap van kisasszony, mindenem megvan, amire szükségem van, így segíteni nem tud. Csak egy szóra tértem be, mert hívogatott egy hang itt bent – és a mellkasára tette a tenyerét – hogy szóljak Hozzád!

-          Bocsánat, mit tetszik? – szólt zavartan AM

-          Az élet csodája benned terem kislány, ne kint keresd! Minden, amit gyönyörűvé formálsz magadban, az valóságoddá lesz idekint. Higgy ebben, és csodák várnak Rád!

AM nem tudott megszólalni döbbenetében. Egyszerre volt számára ijesztő és varázslat amit hallott. Agya tiltakozott, és vén bolondozott, szíve meg hevesen verni kezdett izgalmában. Az idős bácsi biccentett egyet, és széles mosollyal kiment az ajtón. Még látta, hogy kint megállt, szívott egy nagy adag friss levegőt arcát a napsütésbe emelve, és aztán elsétált.

AM gyorsan papírt ragadott és leírta, amit hallott. Ízlelgette a mondatokat, szavakat, ám sehogy sem értette, mit is jelent valójában. Később megmutatta AB-nek, aki felhúzott szemöldökkel bámult rá értetlenül.

-          Biztos valami zakkant elmegyógyiból szökött vén tróger volt, ne törődj vele! – majd azzal a lendülettel összegyűrte a papírt, és a kukába dobta.

Záráskor AM éppen vitte ki a szemetet, amikor meglátta a tetején a cetlit összegyűrve. Valami belső érzéstől vezérelve kivette belőle, és zsebre tette. Hazaérve beletette a legvastagabb szakácskönyve közepébe, hogy kisimuljon.

Aznap este AM ismét megkereste azt az előadást, amit néhány hete hallgatott. Míg AB csetelgetett valami pasival, ő ismét meghallgatta a nő szavait. Egyszerűen nem fért a fejébe, amiről beszélt. Keresett más előadást tőle, ám azok sem voltak érthetőek számára. Hallotta, amit beszélt, ám felfoghatatlannak tűnt. Ajánlott egy könyvet a nő az egyik előadásában, elhatározta, hogy azt megveszi.

Napokkal később fejezte be a könyvet, az utolsó szaváig szinte le sem tudta tenni a kezéből. Belső tartás, értékek, tűz! Női szerepek, férfi szerepek és energiák, csak úgy keveregtek, örvénylettek az eddig ismeretlen szavak a fejében. Bár AB sokat szidta, hogy hagyja már azt az őskori olvasgatás hülyeségét, mert ma már minden fent van a neten, amire szükség van, azért csak elhatározta, hogy elolvastatja vele. Napokig nyaggatta, míg végül AB beadta a derekát, kezébe vette a könyvet, és elkezdte olvasni.

-          Mi ez a baromság? – fakadt ki a bevezető felénél – AM elment az eszed? Mi az, hogy mi teremtjük a világunkat? Meg a társunk a tükrünk, vagy mi a szar? Normális vagy, hogy ilyenekkel szívod le az agyadat? Na, hagyj engem békén, van egy csomó dolgom!

AM szomorú, volt, mert szerette volna, ha együtt fejtik meg a mondatok értelmét, ahogy eddig mindennel így tettek. Érezte, egyedül kell járnia ezt az utat, ha megértést akar az életében.

Tavasz lett időközben, AM falta a könyveket tudatosságról, hitről, szeretetről, erőről és értékekről. Lassan a hétköznapok magától érthető részévé vált, hogy derűsen kezdte látni a dolgokat maga körül. A szomszéd boltos, aki eddig a világ legnagyobb tuskója volt, egyik reggel előre köszönt neki, hangosan. Sok ember minden különösebb ok nélkül mosolygott rá, ami fura volt, hiszen eddig nem tapasztalt ilyet.

AB közben pörgött ezerrel, két pasit is elfogyasztott egymás után, pontosabban az elsőt kidobta a második kedvéért, majd őt dobta a hapsi egy szőke fruskáért. Minden férfi egy pöcs, ismételgette, miközben pakolta a polcokat, tusolás közben, meg vacsoránál.

-          Rohadék egytől egyig, csak a farkuk után rohannak. Mézesmázos mind az összes, amíg le nem húzzák a bugyidat, majd aztán tipli, Te meg dögölj meg.

-          Nem hiszem AB, hogy általánosítani kellene, vannak biztosan rendes srácok is.

-          Mert láttál már olyat? Mutass már egyet nekem? Hol?

-          Nem tudok mutatni, de hiszem, hogy léteznek, csak még nem jött el az ideje, hogy találkozunk.

-          Mi van? Minek nem jött el az ideje?

-          Hát a találkozásnak, mert én még nem vagyok kész rá!

-          AM! Ezt most komolyan mondom, ne olvass annyi szemetet! Teljesen átmossák azok a szarok az agyadat! Mire nem vagy kész?

-          A befogadásra AB. Nem látod az összefüggéseket? Azért jönnek a bunkók hozzád, mert őket vonzod! Tudat alatt rájuk vágysz, és őket teremted!

-          Most állj le AM! Kell az a sok pöcshuszár a francnak se! Mit vonzok, meg teremtek? Egyáltalán mit jelentenek ezek a szavak? Tudod mit! Hanyagoljuk ezt a témát, amúgy sem érek rád! Rámírt egy édes pasi nézd, milyen jóképű! Figyeld, biztos jó nagy a cerkája, a füléből látom…

AM szomorúan bólogatott, látva a fiú képét egy szokványos szexre hívogató ismerkedős retteneten, ahol egy férfi sincs, csak pasik, meg fiúkák, akik vadászterületnek használják az oldalt ösztönszintbe fulladva. Sajnálta AB-t, hogy nem lát át ezen az egészen, hogy miben van, de segíteni sem tudott neki, mert egyáltalán nem volt befogadó rá. Emlékezett rá, ő is ilyen volt, nem is olyan rég még hasonló pasikkal flörtölt.

Hónapokkal később egy nap, a sokadik konfliktus után súlyos döntést kellett hoznia AM-nek. Olyannyira nem szerette már azt az embert magában, aki a testvére mellett volt, hogy eldöntötte, elmegy. Nem tudtak tovább együtt dolgozni, minden nap együtt lélegezni. Szétvált a gondolkodásuk, annyi lett a különbözőség, hogy fájdalom volt minden együtt töltött perc. Míg AB azon kesergett, hogy mennyi szemét van a világon, hogy a pasik csak átverik, a vevők meglopják, a kormány is csak a vérét szívja, és minden rohadt drága, addig ő mosolyt látott kint, kedves és segítőkész embereket, lehetőségeket, amibe foghat és vállalkozhat.

Élete legnehezebb pillanata volt a szétválás. AB vádolta őt, hogy már ő is elhagyja, a saját édes ikre, pedig mennyit tett érte, és ez a hála. Tombolt és üvöltött vele, hetekig hívogatta utána, és fenyegetőzött öngyilkossággal, vagy éppen veréssel. Ám tudta, nem tehet mást. El kell szakadniuk egymástól, és el kell engednie őt, bármennyire fájdalmas is a döntése. Heteket sírt, és kérte Istenét, hogy enyhítsen AB és saját fájdalmán, a leválás gyötrelmeit tegye könnyebbé. Pontosan értette mi zajlik benne, és AB-ban, a fizikai, szellemi és érzelmi világukban. Szorgosan ismételgette a leválasztó gyakorlatait, mantrázta magában kulcsszavait, és küldte minden percében életének szeretetét testvére felé. Gyógyította őt, és sebzett szívét a távolból, a nem látható szférákon át, ahogy egy bölcs férfi tanította neki, akihez segítségért fordult az elengedéshez.

Sok-sok idő telt el. AM vidéken élt férjével, egy kedves, és jószívű emberrel és közös gyermekeikkel körülvéve. A férjét néhány hónappal azután ismerte meg, hogy elköltözött otthonról, de ez hogy is lehetne másként! Amikor elengeded a régi minőségedet, érkezik az új. Jól ment a vállalkozásuk, értéket adtak az embereknek, örömmel tették a dolgukat. Talán csak egy árnyék vetült életére, a testvére változatlan vesszőfutása. A bolt a bezárás határán táncolt már évek óta, egyedül próbált életben maradni, mert már mindenkit elüldözött maga mellől. Ők is csak ünnepekkor találkoztak, és hallgatták a férjével tehetetlenül a végtelen panaszáradatot, meg, hogy ők milyen szerencsések. Szeretett volna neki segíteni, de AB mindent elhárított, és a végén mindig a fejéhez vágta, hogy elhagyta őt.

Szerettek főzni együtt hétvégéken a férjével. Ma is erre készültek. AM serényen pucolta a zöldségeket.

-          Drágám! Hozd ide legyél szíves azt a barna szakácskönyvet, és keresd meg benne a tárkonyos bableves receptjét kérlek!

-          Hozom álomnőm, már rohanok is! Ez az? Nézz ide!

-          Igen, az!

-          Hopp, mit találtam! – hullott ki egy cetli a könyv lapjai közül – Nézd, egy gyűrött papírdarab, mi is van ráírva? Azt mondja:

„Az élet csodája benned terem kislány, ne kint keresd! Minden, amit gyönyörűvé formálsz magadban, az valóságoddá lesz idekint. Higgy ebben, és csodák várnak Rád!”

AM kezéből kiesett a pucoló. Döbbenten nézett a férjére, majd kitört belőle a zokogás. Egy felszabadító és boldog zokogás, életet ünneplő, fénnyel árasztó és tisztán áramló sírás.

-          A bácsi… a bácsi…a bácsi…

Ismételgette, miközben férje ölelő karjaiba borulva potyogtak a könnyei.

-          Istenem! Köszönöm…

Sebestyén Zoltán – Magamban a Társam

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magambanatarsam.blog.hu/api/trackback/id/tr358337220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.