Magamban a Társam

Sebestyén Zoltán - Magamban a Társam

Út a szívemhez - az a 14 nap, 9. nap

2016. szeptember 20. 08:00 - Zoltán Sebestyén

Közösségi térben

Közösségi térben

Tegnap elmentem egy előadásra Fannival, hogy mások bölcsessége által gyarapodjon a mi kis tudástárunk is a fenntartható és önellátó, közösségi életterekről. A Bárónő ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el, mert Ő nem lesz itthon. Hát elmentünk.

Nyócker legsötétebb utcájában, egy omladozó épület előtt nagy fejvakarva néztem a címet: vajon jó helyen vagyunk? És igen. Dacára a rettenetes környezetnek, jó helyen voltunk. Beültünk egy kisebb, kb. 50 fő befogadására alkalmas terembe, és vártuk az előadás kezdését.

Első benyomás: Majd mindenkinek sör volt a kezében kortól és nemtől függetlenül. Babarcú tinilány nagy mosollyal emelte a hozzá képest monumentális fél literes poharat a szájához, és nagyot kortyolt elégedetten.

Második benyomás: A sör hideg ital, tudjuk Hamvas Béla jövőformáló kultuszírása óta, azaz nem hozza össze a társaságot metafizikai értelemben. A bor igen! Mert az meleg ital! Tessék bort inni társaságban!

Harmadik benyomás: Az előadó nem iszik sört, ami szokatlan elkülönülés ebben a közegben.

Indiában a 60-as évek végén jött létre ez a város, ami azt a célt hivatott szolgálni, hogy példát mutasson az emberiség számára, hogyan tudja életben tartani a Föld nevű bolygót, hogyan tud újra szellemi úton járni az ember közösségben, a Földdel harmóniában. Nagyszerű elképzelés.

Engem kifejezetten a közösség irányítása érdekelt, az önfenntartás része kevésbé, azt itthon is jól csinálják, ám az emberek együttélése komoly és úgy tűnik a jelen kor EGOcentrikus világában egyenlőre megoldhatatlan feladat, a viszályok mindennapos események a hazai közösségekben.

Közben bejött egy fiatal pár késve, sörrel a kezükben.

„A közösség irányítása anarchikus.”- közli a hölgy

Mi van!!!???

Kiderült, hogy teljes őskáoszban élnek együtt, a döntéseket közösen hozzák csoportosan, gyakran napokig egyeztetve, és a végén megegyezés nélkül, valahogy születik egy döntés, amit néhány nap múlva lehet, teljesen máshogy értelmeznek, és cselekednek meg. Állandó a torzsalkodás, sértődöttség, elfogadás és megengedés hiánya. Előtte néhány perccel mondta el, hogy a közösségük 5 alap energiája:

·         könyörületesség

·         bizalom

·         elfogadás

·         empátia

·         és még egy hasonló, amire már nem emlékszem

1968 óta nem tudták az ott lakók ezeket az egyébként nem elérhetetlen minőségeket realizálni.

Fanni hazafele úgy fogalmazott némi iróniával, ami megbocsájthatóan volt csak kritikus: Ez ugyan olyan nyomor kicsiben, mint a világ nagyban.

Közben bejött egy 30-as, nagyon csinos hölgy késve, sörrel a kezében.

Rögtön utána egy férfi, sörrel a kezében.

Kezdtem magamat feszengve érezni, hogy nem iszok sört, és ráadásul nem is kívánom.

Titkon azt reméltem, hogy végre találkozok a régi archaikus korok vezetési modelljével a jelenben, amikor valódi vezetője volt a közösségeknek, olyan döntéshozója, és az élet szervezője, aki mindig a népet szolgálta, szerényebben élt, mint a nép, és ahogy a Tao Te King fogalmaz, kicsit mindig alacsonyabban ült, ha beszélt hozzájuk, alájuk gubbadt. Szerényen és alázatosan áramolt az életben, és példája volt a rá bízott embereknek.

Az ilyen vezető tudta és ismerte felelősségét, soha nem önös érdekei vezérelték, hanem a közösség életének egyensúlyban tartása, a test-lélek-szellem hármasának ideális áramoltatása.

Nos, tovább kell még kutatnom úgy tűnik, hogy találjak ebben a világban ilyet, mert ők sajnos fel akartak valami szépet találni, csak úgy tűnik az EGO diadala ott is töretlen. Talán el kellene valakinek olvasni a Tao Te Kinget…

Mielőtt kisurrantunk az előadás végén, azért örömmel láttam, sok fiatal kedvet kapott az indiai kiruccanáshoz, sörrel a kezükben, pirospozsgás arccal, nyitott szívvel! Szorítok nekik, hogy örömüket találják meg, és az életteret, ahol kiteljesedhetnek.

Bárónővel közös ideánk, hogy egyszer lesz egy hely, valahol vidéken, ahol létrehozva egy gyógyító centrumot békében éldegélve szolgáljuk az emberiséget. Én működtetem a közösségi teret, a gazdaságot hatalmas paradicsom földekkel, kutyafalkával, és különleges gyümölcsössel, ő meg szervezi a gyógy- és varázsló központ életét, így teszünk a Földön az emberiségért. Természetesen tegnap a Fannival szóban megállapodtunk, hogy aktív részese lesz ennek az élettérnek is, több funkciót is látok, amiért ő felel majd:

·         Aki szomjas, azt borral kínálja, esetleg fröccsel, kellő áhítattal az arcán

·         Aki nem iszik bort, mert már aznap megitta a napi 2 dl-t, azt forrásvízzel kínálja

·         Sört csak kivételes alkalmakkor kínál, például 39 fok felett, akkor is maximum 1 korsó/fő

·         Pálinkát csak ünnepnapokon kínál

·         Felelős lesz az állatvédelemben, mert ő biztosan nem dézsmálja meg a jószágállományt, hiszen még a halott állatok húsát sem eszi meg

·         Varázsolni fog, együtt a Bárónővel

·         Ő fog felelni a tacskókért – mert azokhoz ért -, akiknek funkciója a vadászat lesz, a patkánymentesítés

·         Sört mégsem kínál, még kivételes alkalmakkor sem. Lesz helyette fröccs.

Még azért átgondolom ezt a sör ügyet, látod, egész el vagyok bizonytalanodva a tegnapi morbid társaság után.

Te látod a szépet az emberekben?

Gyakoroljunk:

Tegnap a számomra kudarcba fulladt élmény közepette is figyeltem az értékekre. Az előadó egy csupa szív hölgy, tele élettel és elköteleződéssel. 12 éve kint él, és olyan szerény körülmények közt, amiben itthon a segélyen tengődők élnek csak. Ettől függetlenül derűs, kedves, tele hittel. Soha nem volt kritikus, inkább csak szomorú, pl. amikor mesélte s közösségi torzsalkodásokat.

Tőlem balra elől ült egy srác, végig széles és boldog mosoly áradt szét az arcán. Energetikailag sugározta a befogásnak egy végtelenül finom rezgését.

Mögöttem egy fiatal lány csábító energiáira a fiatal srácok mágnesként tapadtak. Igazi és romlatlan Éva minőségben pompázott a félhomályban.

Mellettem balra egy kora 30-as srácból erő, fegyelem, hit és eltökéltség sugárzott. Arca és testtartása stabil belső erőt mutatott, öröm volt a közelében lenni, jó vezető lenne, ha a szívét a nép szolgálatában tudja megélni.

Mindig lásd meg a jót az emberekben, bárhol is légy! Bármit látsz bennük, találd meg a jót is! Lehetsz kritikus és elítélő néhány percre, de a végén mindig értékekkel zárj! Mert hidd el, sokkal jobb az élet, ha jó emberek vesznek körbe. Márpedig ez csak rajtad áll, mit érzékelsz a világból, az emberekből…

 

Szólj hozzá!
Címkék: 14 nap

A bejegyzés trackback címe:

https://magambanatarsam.blog.hu/api/trackback/id/tr4911729945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.