Magamban a Társam

Sebestyén Zoltán - Magamban a Társam

Álompasi

2016. szeptember 27. 11:52 - Zoltán Sebestyén

A nagy káprázat

Négy dolgot már tekintsünk ismertnek, és ezeken rögtön át is ugorhatunk, mert biztosan olvastad már százszor, és tudod is:

·         Az érzékelésünk és igazságunk szubjektív, ezért minden csajszinak más az álompasija

·         Jellemzően szexuális vonzalma alapján teremt, majd bálványoz egy csajszi egy pasit, míg ebből ki nem nő, nővé meg nem érik

·         Minden pasinak kategorizált hímnemű egyed önző, egoista, szexista, kegyetlen, zavaros, problémás, pont annyira, amennyire szükséges ahhoz, hogy ébredj drága csajszi testvérem, és olyan férfit teremts magadnak, ahol nőként a biztonságodat éled.

·         Mindaddig, míg pasinak hívod a férfiakat, ne várj békés, kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatot, mert várhatóan ez benned nincs meg, így kint sem tud megjelenni

Egy nő számára akkor kezdődik a nyugodt és békés családi élet, amikor férfiakat kezd látni pasik helyett. Meddig lát egy csajszi pasikat?

Jó ideje foglalkozom párkapcsolati kérdésekkel és önismerettel, így kellő alapossággal tudok képet adni csajszikról, miként teremtenek őrült módon megbízhatatlan és fájdalmas kapcsolatokat. Azt is látom és tapasztalom, miként történik meg egyszer csak a csoda, és a csajsziból nő érik, aki már képes befogadni egy férfit!

Nézzük a szellemi gyökerét a nővé érésnek:

A keresztény teremtéstörténetben Éva megérkezésével veszi kezdetét a női élet, megjelenik a világban általa a dualitás, a kétneműség, az anyaság. Amikor Éva formát ölt az alaktalanból, és köntöst kap a nő, duális világunknak megfelelően két minőség itatja át:

·         Éva a földi nő, a csábos, a formás, az életet önmagában hordozó, minden teremtés anyja, vágyaival és sóvárgásaival teremtő, izgalmas és szenvedélyes, impulzív és felkavaró

·         Sophia, a szellemi örök létező, a női minőségek ragyogó fénye, a békés bölcsesség és kiegyensúlyozottság hordozója, az egyensúly és ölelően befogadó szeretet forrása

Minden nő, mikor belép az életbe, magában hordozza Sophia szellemi minőségét, és Éva sűrű, földi energiáit. Mindkettő szükséges az élethez itt, a nagy földi játszótéren, mindkettő minőség a tiéd, és rajtad áll, miként nyilvánulnak meg benned.

Milyen Évának lenni? Mi az, ami benned Éva a hétköznapokban?

Éva a szenvedélyes szerető, csábítóan izgalmas minőséged. De Éva a nagy kritikus is benned egyszerre, aki bírál és elkülönül, ha ahhoz tartja kedve. De Éva a félelmekben és fájdalmakban görnyedő is, aki évekre elzár a boldog élettől egy rossz párkapcsolati emlék miatt. Éva a nyugtalan, feszengő, kiáradó, törtető, bulizó, sóvárgó, számító, szerelmes, irigy, cinikus, áskálódó, manipuláló, és még sorolhatnám, azaz minden, ami az EGO világához tartozik, azaz földi életed fizikai és érzelmi része.

Milyen Sophiához kapcsolódni?

Sophia a fényed. Shopia amikor megjelenik életedben, vele a nyugalmad érkezik. Sophia az a benned élő Istennő minőség, amelyre kapcsolódva párkapcsolatod kiegyensúlyozódik, önmegvalósításod a sorsod útján realizálódik, anyaságod boldog áramlás, közösségi életed nyílt és kapcsolódásaid támogatóak.

Minden nőben megjelenhet e két energia, hidd el!!! Benned is!

Miért jó Évaként élni?

Mert Éva az benned, akitől egy férfi tüzet kap, megjelenik Éva párja a földi Ádám a maga teljes pompájával, hódító minőségével, mert Éva alap eszenciája a csábító, a földi Ádámnak meg a hódító energia. Évára szükség van, hogy duális rendünknek megfelelően a fizikai szinten kapcsolódni tudj a Földi élettérhez. Éva dolgozik, Éva mos, főz, takarít, Éva aktiválja a testi érintkezéseket, a szexet. Éva az élet minden helyzetében az indító energia, Éva a folyamatok beindítója.

Évához kapcsolódik az érzelemvilág, a tapasztalások, a szülői minták, a rutinok, ami alapján meghozza a döntéseit. Éva aktiválja minden nap az életet. Évát szeretni kell magunkban, és jellemzően szelídíteni, hogy szélsőségei ne rombolják a környezetet. Éva vagy, de nem csupán Éva vagy!

Sophiához kapcsolódik a sors, a lélekszövetségek. Sophia aktiválja ezeket, küldi hozzád életed szereplőit vég nélkül. Shopia hidd el, a leggyönyörűbb és legcsodálatosabb férfit is küldi hozzád egyedüllétedben, ám Éva részed erre legtöbbször nem befogadó. Észre sem veszi, mert Éva éppen túlfokoz valamit az életében, vagy a félelmeit, vagy a vágyait, vagy éppen teljesen bekorlátozza magát magányába.

Nézzük a párkapcsolatot a kezdeteknél:

Sophia jelet ad a szellemi világból, és kinyitja a lélekszövetségek előtt a kapudat, azaz érkezhet férfi. Az már Éva aktuális állapotából teremtődik, hogy milyen minőséggel érkezik a férfi. Éva a teremtő a Földi világban. Nézzünk néhány alapteremtést, amikkel szinte minden nap találkozom nőknél:

·         Évában túlfokozott a szexuális vágy, erős önmegvalósító úton jár, azaz karrierista, a fogyasztói társadalom által beszippantva egoista életet él, neki jár minden, ruha, ékszerek, csillogás, cirkusz. Teremtése végtelen egyszerű: önmagához hasonlóan sivár és rendkívül alacsony szeretetenergiájú kötődésképtelen férfit teremt, akivel időnként összeilleszti a nemi szervét. Képzeld el, ez ma már kiteljesedik házasságban is. Ott vannak mindenütt ezek a kapcsolatok, anyagi és érdek alapra fűzve, nagyon alacsony szeretet energiákon vegetálva.

·         Éva rossz szülői minták, hatására életébe eddig csak alacsony libidójú és tragikus szexualitású férfiak érkeztek. Elégedetlen energiaállapotban él már hosszú ideje. A mélységben megbúvó sóvárgás egy idő után aktiválódik, és túlfokozódik a szexuális vágy. Erre érkező férfi jó esetben csupán, mint egy gőzmozdony átrobog rajta (1-szer), rossz esetben még ez sem történik meg, mert vágyódásait kivetíti egy hasonló férfira, aki nem mer felé nyitni, csak vágyódik…

·         Éva tele van félelmekkel, bizonytalansággal, lefojtott élettel él. Nem enged be senkit.

·         Nem is folytatom a példákat, naphosszat sorolhatnám a kaotikus kapcsolódásokat…

·         Valami jót is: Éva önismereti úton jár, bent megtalálja önmagát, és fent Sophia küldi hozzá a férfit, kivel boldog és kiegyensúlyozott lesz. A teremtése Évának nem kifelé irányul, hanem befelé.

Ez utóbbiról kicsit részletesebben, magáról a kint és bent, fent és lent dualitásairól:

Nézzünk egy nőt, aki erős vágyódással van egy férfi iránt. Nem kapcsolódtak, csupán sóvárog utána, bálványozza, nézi annak gyönyörű szépségét, és álmodozik, milyen szép is lenne vele, vagy csak szimplán meg akarja szerezni trófeának. Ő az igazi ÁLOMPASI!

Most jön a hideg zuhany: Az a tapasztalatom, hogy ilyenkor jellemzően lényegtelen a férfi személye mindaddig, míg meg nem érti a belső folyamatait. Ha e nélkül sikerül kapcsolódnia hozzá, borítékolható vagy a gyors, vagy a tragikus végkifejlet a nő, vagy mindkettejük számára. Gyors, amikor a fenti esetek közül csupán a szex kielégítése a cél arctalanul. Tragikus, amikor érzelmek is helyeződnek a kapcsolódásba, de csupán Éva vágyai mentén egyesülnek Sophia bölcsessége nélkül.

Ez utóbbi megelőzhető, ha Sophia aktiválódik a nőben. Ekkor a nő befelé figyel az érzelmi mintázataira. Mi az erős szexuális vágyódás valódi oka? Lefejti róla az individuális élet (személyre kivetítés) káprázatát, és lássanak csodát, bent kiderül, hogy jellemzően a NEM megélt szexuális vágyak vetítődnek ki csupán, amiért sóvárog Éva, hogy megélhesse a szenvedélyét. Aztán felfelé nézve meg megláthatja, ha már megértette érzelmeit, hogy a férfi, akire kivetíti vágyait lélekszövetségének milyen minőségében érkezett hozzá. Sokszor kiderül, hogy a férfi csupán az erősen zavaros és Évától túlfűtött minőségére kapcsolódott, és amikor önvizsgálat után bölcsen néz rá, már nincs is ott, eltűnt, mint egy délibáb, hiszen más ösvényre lépett a NŐ az önismeret által. Ilyenkor lesz csajsziból - aki túlfokozza életében Évát - NŐ, aki megtalálja önmagában Sophia és Éva egyensúlyát.

Mi történik Sophia bölcsessége nélkül ebben a történetben, amikor csak kifelé és lefelé tekint? A csajszi egy pasit lát, a nyers, csupasz, és tartalmatlan szexuális vágyódásának illúzióját. Kint a test, lent a ragaszkodás. Figyeled? Ismerős? Találkoztál már ilyennel? A vége tragikus természetesen.

Azt látom, hogy az Álompasi egy csajszi érésének legtöbbször szükséges része, a folyamat egy eleme, az úté, ahol Nővé érik. Sokan hamar túllendülnek ezen, és férfiakat kezdenek teremteni tudatosságukkal és szeretetükkel, ám persze olyanok is vannak millió számra, akik örökké a pasira tapadó Éva bűvkörében élnek csajsziként.

Amikor álompasiról álmodozol, igazából a szellemi és érzelmi utadon gyermek vagy még, és hasonló gyermeket kérsz magad mellé. Lényegtelen, milyen idős vagy, ez nem kortól függő. Valaki 300 spirituális és pszichológiai könyv elolvasása után is éretlen életet él, mert nem tudja önmagába megtalálni olvasmányai értékét, hanem folyton kint kutat, ott, ahol Ő maga nincs. Amikor már voltál minden jósnál, gurunál, látónál, pszichológusnál és számmisztikusnál, de még mindig nyomorogsz kapcsolatról kapcsolatra, vagy magányban, akkor ideje elcsendesedni, és egyedül, vagy egy jó vezető segítségével belső utazásra indulni, ahol megtalálhatod az egyensúlyt, és boldogságot.

Az álompasi ideája is benned tud felszívódni tudatosságod útján. Befelé az önismeret és felfelé a szellemi utadon. Amikor megjelennek benned a szeretet energiáinak magas rezgései, mint derű, bölcsesség, elfogadás, megengedés, hála. Ezekre a rezgésekre már nem jön pasi, hanem férfi, aki örömmel kapcsolódik hozzád. Sőt, a pasik eltűnnek a látóteredből, mert számukra érdektelenné váltál!

Ekkor ér véget a pasi időszak az életedben, amikor benned gyönyörű egyensúlyban létezik Éva, a dögös és ellenállhatatlan Földi NŐ, és Sophia, a csendes és békés bölcsességben áramló égi tünemény. Dögös leszel a társadnak, példája gyermekeidnek, hű barát, sorsod útján könnyedén repülsz, derűsen és boldogan.

Ezt kívánom Neked drága nőtársam, a befelé és felfelé figyelés átformáló új világát!

Sebestyén Zoltán

 

Aktuális:

Önismereti és párkapcsolati egyéni konzultációk és terápia segítségével tudok érted tenni, ha mélyebb és átfogóbb képet szeretnél kapni önmagadról és kapcsolódásaidról. Önmagad megismerésére fordított idő mindig a legjobb befektetés az életben!

A részleteket itt találod:

http://magambanatarsam.blog.hu/2015/12/28/teremts_rendet_eletedben_egyeni_tanacsadas

Előadásaimról, csoportos programjaimról, zarándoklatokról, önfejlesztő és párkapcsolati tréningekről, szabadidős programlehetőségekről az Egy Hullámhosszon tudatos közösséggel itt tudsz tájékozódni:

http://www.egyhullamhosszon.hu/programok

A programokról hírlevélre való feliratkozásra itt van lehetőséged:

sebestyenzoltan@magambanatarsam.hu

Írj egy levelet a „hírlevél” szóval, és felveszlek a listára.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magambanatarsam.blog.hu/api/trackback/id/tr4011746815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.