Magamban a Társam

Sebestyén Zoltán - Magamban a Társam

Sors folyói...

2016. november 13. 11:36 - Zoltán Sebestyén

Életünk teremtései

Mennyiben meghatározott, vagy mennyiben szabad választás az életünk? Vajon tudunk individuális énképünkben (EGO üzemmódban) belenyúlni sorsunk alakulásába? Vajon valóban mi teremtettünk, vagy csupán egy illúzió rabjai vagyunk, és minden úgy történik, ahogy sorsunkban az előre meghatározott?

Az archaikus korban, amikor íródtak az emberiség legjelentősebb művei, az embernek, mint individuális lénynek a szerepét és befolyását életére finoman szólva sem misztifikálták túl. Minden ősi, ránk maradt irat, mely az hagyományt örökítette meg, egyet ért abban, hogy szükségtelen cselekedni, szándékolni, akarni, sóvárogni, hiszen az élet tőlünk függetlenül létező, áramló, folytonosan változó, öröktől fogva létező, és a végtelenbe vesző hatalmas, emberi ésszel felfoghatatlan folyamat. Ebben a folyamatban minden lénynek helye van, és mindaddig, míg önmagát rábízza a nálánál sokkalta hatalmasabb erők (Istenek, Isten, Forrás, Lélek, stb.) kegyelmére, boldog, derűs és teljes életet élhet. A sokat emlegetett aranykor (Nirvána, Paradicsom, Eldorádó embere) olyan életminőséget takart, amiben az emberek megengedték, hogy megtörténjenek a dolgok, ahogy azoknak történniük kell.

A közelmúltban, és a jelenben is számos példát látunk, olyan embereket, akik bár most élnek (éltek), mégis létezésükkel példát mutatnak nekünk a rég letűnt korok emberének hozzáállását és egyensúlyát illetően. Talán közülük is Ramana Maharsi fogalmazott legtisztábban és a modern kor emberi elméjének legérthetetlenebbül egyszerre, amikor teljesen kizárta az egyént a életének formálásából, és sorsának alakulásából. Minek tenni és cselekedni, mondta, hiszen úgy is minden megtörténik úgy, ahogy annak lenni kell. Akkor inkább csak ülök, és befelé figyelek. Vagy:

„A siker és a kudarc sorsunknak tulajdonítható, nem pedig akaraterőnknek, avagy annak hiányának. Az embernek meg kell próbálnia kiegyensúlyozottnak maradni minden körülmények között. Ezt jelenti az akaraterő.”

A modern ember hitrendszerében a jelenben a személyes én szerepe legalább olyan szélsőségesen túlfokozott, mint amilyen jelentéktelennek tartotta Maharsi. A nyugati ember gondolkodása valamiféle teremtő istenséget lát önmagában, aki ura és parancsolója környezetének, és a Földnek. Ha jól körülnézünk, a „civilizált világ” ezt tükrözi vissza mérhetetlen mohó és kapzsi életszemléletével, ahol az erősebb elpusztítja a gyengébbet, a Föld csupán egy kizsákmányolásra teremtett bolygó, és az önzésnek olyan végtelen mámorában úszik a nagy többség, ami lakhatatlanná teszi lassan minden más faj számára a Földet. Ez van, kár szépítgetni. Most biztosan hevesen bólogatsz, hiszen ezt látod mindenfelé, ám nem kell ennyire kifelé figyelni, nézz csak magadba, naponta mennyi önző, egoista és sóvárgó gondolatod van! Nekem jár úri vacsora, nekem jár a jó szex, vágyok egy új telefonra, egy kényeztető masszázsra, és így tovább. Egyikünk sem különb a másiknál, a társadalmi összegoista áramlatban sodródunk tudatosság híján!

Ám akkor kinek van igaza? A modern nyugati ember akarat, vágy, sóvárgás, kemény munka, kapcsolatok, összeköttetések, hatalom központú teremtő valóságának, vagy a teljes önfeladásban történő én átadásnak Isten kezébe?

Egyiknek sem, és mindkettőnek. Egy hitét szilárdan gyakorló buddhista szerzetes számára semmit nem jelentenek az anyagi tárgyak, pénz és egyéb „értékek”, ami meg egy európai vállalkozónak komoly presztízs és hatalmi szimbólum. Éppen ezért a kérdést csak abban a közegben érdemes megvizsgálni, ahol éppen tartózkodunk, és maximum az analógia nyelvén szabad párhuzamokat vonni.

A nyugati, racionálisan gondolkodó ember számára az érték a pénz, hatalom, tárgyak és pozíciók birtoklása. Számára ezek megteremtése a fontos, amihez különböző, törvényeihez illeszkedő, vagy abba ütköző módszereket használva jut el. Önbizalma és értékessége, életének stabilitása attól függ, milyen státuszt birtokol, ambíciója révén mekkora elismerés övezi. Ha számára fontos célokat eléri, időnként boldog is tud lenni mindaddig, míg egy következő cél elérésének nyomorgató stresszkáoszába nem lép. Jelszavai az erő, és ambíció, erejét intellektuális fölényéből meríti, hatalmát mások hátán taposva éri el. Pihenni wellness szállodába jár, vagy tengerpartra. Hitrendszerében a pénzen és hatalmon felül a test mértéktelen kényeztetése szerepel még étellel, itallal, droggal, szexszel. Hite a tudományban van, és az 5 érzékszervvel korlátolt világ tapasztalásaiban. Idegen számára az érzelmi kiműveltség, és a szellemi tanítások iránti igény. Ilyen a modern nyugati ember ideája. Számára nem létezik a sors, csak az jelenik meg a racionális világban, amit ő maga, az individuális én (EGO) megteremt. Mindenható teremtő istenségnek tartja magát.

Lássuk be, igaza van. Amire vágyik, áldozatos és sikerorientált munkával, kapcsolatokkal, manipulálással, motiválással, befolyásolással el is éri. Addig nem nyugszik, míg meg nem kapja. Akkor hátradől és 1-2 napig önmaga nagyszerűségében fürdik. Majd újra jön a mókuskerék, és a pörgés, csata, küzdelem, akarás, cselekvés. Igaza van, teremt!!! Mindaddig, míg egyszer csak egy kora délután a szívéhez nem kap, és meg nem hal, vagy hónapokra ágyba nem dől!

Hopp! Akkor hogy is van? A betegséget ki teremtette, mert ő biztosan nem! Egyáltalán nem szerepelt a tervei között!

Ott fekszik az ágyban, félig már a gödörben érzi magát, és kavarognak a gondolatai, mivel érdemelte ő ezt ki? Fohászkodik, hogy majd kevesebbet eszik zsírosat, meg kevesebbet iszik alkoholt, és lehet, egy kicsivel többet pihen, mindent megígér a racionális világ mindenható urának, az orvosnak, ám nem lát mást, csupán nehezítő körülményt, amitől csak nő az elszánása, és akarása, hogy legyőzze a betegséget, és majd később akár a halált is. Ismét teremtővé formálja magát tele ambícióval, és így tovább…

Belülről nézve ezt az életet szépen szabályozott, és kis fifikával, rátermettséggel könnyedén teremthető bőség. Aki kevésbé ügyes, az kisvállalkozóként, vagy éppen jól megbecsült vezetőként gyűjtögeti a morzsákat a nagyhalak árnyékában, jól „megbecsülve”, szép házban, jó autóval, bohókás kerti partikat szervezve, ahol ihat, ehet, szexelhet a szomszéd asszonnyal, meccset nézhet, pletykálhat, ítélkezhet, bírálhat, röhöghet, káromkodhat, politizálhat, vagy éppen intellektuális értekezéseket tarthat önmagának fényében fürödve. Aki meg ügyetlen ebben a világban, abból lesz a segédmunkás, a modern biorobot, aki a megélhetésért küzd, háborog a rendszer ellen, nagyképűséggel, önmaga jelentőségének túlfokozásával, vagy éppen depresszióval és alkoholizmussal tölti idejét. Ilyen a modern kori ember itt, a Föld civilizált sarkában, tudatosság, és test-lélek-szellem harmóniája nélkül.

Hol van itt a sors? Ha csupán az ügyesség, akarás és ambíción múlik a siker, hol van itt a sors előre meghatározottsága kérem?

Sehol. Ugyanis a sors csak igen kicsi mértékben szól az anyagi világról, hiszen az csak káprázat, illúzió, ami ma van, holnap nincs. Aki nem hiszi, olvasson utána a modern kori kvantumfizika köteteiben, vagy valamelyik hagyományt leíró ősi iratban. Az anyag nem valóság, csak káprázat, rezgések és hullámok összesűrűsödése valamilyen információ hatására. Energia, azaz a láthatatlan világból időszakosan előbukkanó matéria, ami hamar eltűnik újra a „semmiben”.

A nyugati ember ebben a pici káprázatban teremt időszakosan olyan értékeket, amik ma vannak, holnap már nincsenek. Kozmikus léptékben rövidke életét arra áldozza, hogy kiszolgálja a testet, és a testhez kapcsolódó érzékelhető valóságok vágyait, sóvárgásait. Miután nem fog fel többet a világból, mint saját picurka EGO kivetülését, így erre összpontosul minden fókusza, ezt szolgálja, míg el nem pusztul, és a haláltól való reszketés utolsó sikolya el nem hal torkában.

A sors pici szelete kipipálva. Innen nézve már kezd derengeni, hogy az ősi iratok miért nem fordítottak túl nagy jelentőséget az anyagi és emberi sikereknek. Az ősidők embere tudta, személyes élete csak egy szemvillanás az idő óceánjában, nem több mint egy cseppnek a milliomod része, így ami ennyire jelentéktelen, figyelemre sem méltó.

Akkor mi az, ami számára fontos? Mi az, ami a sorsnak egy mérhetetlenül szélesebb szelete a nagy tortából? Mi az, ami maga az óceán, és nem csak egy cseppecske milliomod része?

Keleten leginkább önvalóként emlegetik, nyugaton pedig léleknek talán, de nem az egyéni lélektöredékre gondolok, hanem a nagy és közös lélekre.

Az anyag káprázatát, és az egyéni élet jelentéktelenségét felismerő úton járó sorsát már nem azonosítja ilyen lényegtelen illúzióval, sokkal inkább az energiák finomabb érzékelése felé fordul, és keresi azt, ami örök, ami nem mulandó, ami ő maga egy magasabb rezgésű élettérben. Számtalan gyakorlatot fejlesztettek ki az elmúlt évezredekben, hogy az egyéni én káprázatát levetve sikerüljön meglátni azt, ami valójában vagyunk. Meditációk, mantrák, jóga, alkímia, és még sorolhatnám a módszereket, amik segítenek befelé és felfelé kapcsolódni, az önvalóhoz, az öröktől fogva létezőhöz, mindaddig, míg rá nem jössz, hogy semmilyen aszkétizmus, gyakorlás, akarás és tudás nem vezethet el oda.

Akkor mit tegyél?

Légy csendben szól a tanítás. Szabadulj meg a szenvedésektől és fájdalmaktól, gondoskodj a testedről, amíg szükséges, és légy csendben. Csupán ha átadod magadat Isten kegyelmének, és rábízod az életedet elvárások és akarás nélküli csendes elfogadással, akkor juthatsz el a Nirvánába, Eldorádóba, a megszabadulásba. Az éber a nem cselekvés útján jár, ám bármit megtesz, ha az szükséges sorsa útján.

És akkor mi a sors?

Az ébredés útja.

Ma azt érzékelem innen, ahol éppen létezem, hogy a sors nem más, mint az ébredés ebből a mély és kápráztató világból. Amikor a sorsod érzékeled, egy nagy folyamot láss, amibe számtalan kis folyó kapcsolódik be. Minden folyón Te utazol, mindegyiken egy részed, amelyek a nagy folyamban találkoznak. Az egyik folyó az érzelmeid, a másik az anyagi körülményeid, a harmadik a gondolataid, a negyedik a család, az ötödik a párkapcsolat, és így tovább, egészen a végtelenig. Amikor Te az EGO-ból akarsz minden folyódon a saját elképzeléseid szerint irányítva haladni, akkor nem számolsz azzal, hogy végtelen felé kell osztanod a figyelmedet, hiszen végtelen számú életterületet kell kézben tartanod. Ha minden életterületen áramolni akarsz, kénytelen vagy folyton beavatkozni, figyelni, tenni, cselekedni.

Ezt lehet? Elmével? EGO-val?

Szerintem nem.

A tudatosság talán azt jelenti, hogy nem építesz a folyóid áramlásába folyton újabb és újabb akadályokat a félelmeddel, és bontod le később izzadt munkával, nem nehezíted és nem formálod szándékosan EGO-ból az utadat, hanem átadod magadat a félelmek és fájdalmak nélküli bizalomnak, hogy a létezés nálad sokkal jobban tudja, miként juss el a folyamhoz. Megengeded, hogy az élet rendezze, ami szükséges számodra. Minden folyódon hátradőlsz, csendben áramolsz, és csak akkor avatkozol be, ha szükséges, mert a sors megkívánja. Remélem érzed a különbséget! Nem cselekvő vagy, de bármit megteszel, ha szükséges, mert a sorsod útja! Amikor minden folyóból megérkezel a folyamba, minden részed áramolva egyesül a folyamban, akkor tudsz végül becsatlakozni és beömleni a létezés hatalmas óceánjába, ahol eltűnik minden varázslat, illúzió és különbözőség, ahol minden és mindenki EGY!

Felébredsz.

És éberen hogy teremtesz?

Van egy kép bennem, ami szánalmas és igazából jelentéktelen jó tanács, ám azt érzékelem, hogy sorsom útján járok, ha megosztom veled. Túl az egyéni én fontosságán azt érzékelem, hogy csupán egy energiafelhő vagyunk, amiből teremtődnek a tapasztalások test-lélek-szellem hármasában. Amikor elcsendesült és elmélyült állapotban létezel, és rábízod életed a teremtő bölcsességre, egyszerre csak képek jelennek meg rólad, a Földről, az életedről, racionalitásokról. Képek, melyek hamar realizálódnak, ha megengedő maradsz. Képek, melyek nem az elméd vágyódásából fakadnak, hanem egy energiafelhőből, a te magasabb tudatosságodból fénylenek be a szűkös anyagi világba. Talán ebben a csendes és békés, elmélyült állapotban tudsz legkönnyedebben haladni a folyókon sorsod útján úgy, hogy kicsi és jelentéktelen személyes éned is boldog energiákban fürödhet, és erőlködés nélkül realizálhat kényelmes fizikai életet itt, a nagy káprázatban, a Föld nevű bolygón.

Sebestyén Zoltán

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magambanatarsam.blog.hu/api/trackback/id/tr1211957265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kan60kar 2016.11.14. 10:16:53

Kedves Zoli!

Mérhetetlen hálát érzek felfelé, valamint megerősítést e sorokat olvasva.
Köszönöm, hogy Te elhoztad nekem ezeket a gondolatokat!

Üdv!
Karcsi