Magamban a Társam

Sebestyén Zoltán - Magamban a Társam

Felnőtt élet - felelősséggel

2018. január 22. 11:33 - Zoltán Sebestyén

… avagy mutogatni nem ér…

 felelosseg.jpg

Ötödik rend – felelősséggel

Most, hogy már látjuk magunkat rendben a családfán, félelmek nélkül tesszük a dolgunkat, kiegyensúlyozottak, és értékesek vagyunk jöhet a nagy mumus: a felelősség

Amikor kiejtem a „saját felelősség” kifejezést a számon, általában riadt vadként spriccel szét a nép mindenfelé, amerre lát, tisztelet a kivételnek, azoknak a csodálatos tudatos embereknek, akikkel rendszeresen találkozom a programokon.

Valamiért a modern ember, lehet kényelemből, lehet, a borzasztó nagy önzéséből kifolyólag retteg vállalni életében történt eseményekért a felelősséget. Baj ez? Nem, ilyenek vagyunk, erre kondicionál minket a társadalom, amíg fel nem ébredünk ebből a programozott életből, egyszerűen ez a mintánk és kódunk, hogy mindig más a hibás, mi meg szerencsétlen áldozatai vagyunk a körülményeknek, és mások tetteinek.

Nincs pénzem, mert a főnököm nem emel fizetést, megcsalt a pasim, az a rohadék, én meg szegény szerencsétlen, anyám folyton oktat, pedig már 30 éves vagyok, beteg a tüdőm, mert a légszennyezettség… annyi mindent, és mindenkit tudunk okolni a problémáinkért, hogy fel sem tűnik közben a jelenlétünk a helyzetekben, mert mindig másra figyelünk kint.

Amikor jön hozzám valaki egyéni foglalkozásra, az egyik legfontosabb fókuszom, hogy azt figyelem, vállalja-e a felelősséget az életéért, vagy mutogat, és hibáztat mindenért mindenkit. Utóbbi esetben gyorsan elköszönünk egymástól, feleslegesen raboljuk csak a drága időnket. Aki másokat okol az életében megtörtént eseményekért, ahhoz is van passzos közeg, lehet odamenni nyafogni, itt nálam ennek nincs helye.

Sőt!!!

Ezt tartom a tudatosság nullponti helyzetének, amikor valaki felismeri, minden vele megtörtént életeseményt ő hozott létre, és vállalja a felelősséget érte.

Nézzük csak, e mögött a merész kijelentés mögött mi is van?

Kezdetben megkapjuk a társadalmi kódot gyermekként, hogy mindenki hibás, én meg áldozat. Ez globális minta, nem nagyon tudja elkerülni az ember lánya/fia, hiszen modern világunk erre az alapnézetre van kódolva.

Munkahelyeken, ha valami rosszul sül el, melyik az a főnök, aki berobog a heti meetingre, és kéz feltartva lelkesen ecseteli, hogy ő mennyire elszúrt valamit, és vállalja a felelősséget. Ilyen ember 1 a millió között. Inkább sunnyog, a piac lassulása a hibás, a versenytársak különleges ajánlatai, a társosztályok alkalmatlansága, ám amikor már egyikre sem lehet kenni, és sarokba van szorítva a „vezető”, akkor a saját csapatában talál bűnbakot, akit aztán máglyára lehet vetni, ám ő semmiért nem hibás. Ugye? Ismerős?

Párkapcsolatban jellemzően, amikor megcsal a párunk, és ez kiderül, higgadtan leülünk vele, és kedves szeretettel megkérdezzük, miért volt szükséged más ölelésére, mit tehetnék a kapcsolatért, hogy ne nézz ki belőle drágám, mit változtassak, mi az, amivel elégedetlen vagy? Ugye? Így szoktuk?

Á, dehogy, anélkül, hogy eltöprengenénk a valódi mélységi okokon, vörös fejjel, kisírt szemmel, tajtékozva követeljük a párunk vérét, és megszégyenülten mutogatunk rá őrült vádaskodással, hogy mekkora utolsó tróger/kurva, mi meg szegény szerencsétlen ártatlan szenvedő…

A modern világ az egészségedhez is így áll hozzá, ezért is nem tud gyógyulást adni, csak kezel, és rábízza a véletlenre, hogy mi lesz veled. Az ok soha nem benned van a betegségeidre, hanem külső, valami vagy valaki hibás. Fertőzés, sugárzás, örökletes (apád/anyád a hibás), cigaretta, alkohol, mindenki felelős, mert magas vérnyomásod van, csak Te nem. Te szegény ártatlan szenvedő vagy, aki aztán páni félelemmel élhet tovább rettegve a kórságoktól.

A tudatosság 0 ponti helyzete:

Elrontottam valamit, elvállalom a felelősséget. Tudom, lehet, kirúgnak, de ez normális, mert aki már tudatos, nem fog dolgozni egy olyan közegben, ahol mindenki másra mutogat. Lehet továbbállni, bátran, még ha az átmeneti kényelmetlenséggel is jár, a végén úgyis minden nagyszerűen alakul!

Megcsalt a párom? Hoppá, ez egy jel, hogy valamit vagy rendbe kell tenni a hozzáállásomban, mert ez az ember máshol keres szeretetet, vagy éppen ez egy jel, hogy más a fogalmunk a hűségről, ideje átbeszélni, vagy egyszerűen lejárt az időnk, és ideje megölelni, és elköszönni tőle. Hibáztatni egyik esetben sem ildomos, mert az a saját dolgaimról veszi el a figyelmet.

Beteg vagyok? Én teremtettem a betegséget a félelmeimmel, önmagamhoz és környezetemhez való hozzá állásommal, bevonzottam egy balesetet, vagy szervi elváltozást, mert az univerzum figyelmeztetni szeretne, hogy változzak.

Drága olvasó, aki most felháborodik, és rettenetesen ellenáll, de még mindig olvas, jelzem itt dolog van, változtatni való, mert feszült lettél, és károg az elméd, hogy én egy barom vagyok! Két lehetőséged van, abbahagyod most az olvasást, és élsz így tovább, ahogy eddig, és megvárod, míg az élet ismét beleállít ebbe a tükörbe, mert fog; vagy változol.

Drága olvasó, aki hevesen bólogat, és ezer példád van neked is e témakörben köszöntelek a felnőtt életben, és mutass példát minél több embernek felelősség vállalás terén!

http://magambanatarsam.blog.hu/2017/09/13/egyeni_konzultaciok

http://magambanatarsam.blog.hu/2017/12/19/ujrainditas_alapallas_valtas

http://magambanatarsam.blog.hu/2017/09/27/e_l_sz_egyeni_onismereti_kurzus

Sebestyén Zoltán

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magambanatarsam.blog.hu/api/trackback/id/tr5013594359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.