Magamban a Társam

Sebestyén Zoltán - Magamban a Társam

Hétköznapi szenvedők

2018. augusztus 10. 18:54 - Zoltán Sebestyén

szenvedo.jpg

Valahogy, amikor az ember figyelni kezdi a világot egy tudatosabb állapotból, rögtön feltűnik neki, hogy mennyi időt töltenek az emberek szenvedéssel. Ez már Buddha korában is így volt, és azóta szerintem csak nőtt az arány, modern civilizációnk remek teret ad megélni a szenvedést és fájdalmat. Ez nem jó, vagy rossz, szenvedni egy állapot. Nyilván többek számára nem komfortos, ők derűsek inkább, és boldogok, és persze van aki ezt is és azt is gyakorolja felváltva. Ám most a szenvedőkről írok, nézzük is mire jutottam miközben figyeltem az embereket, akik szenvednek. Az írásom megfigyelés alapú, hátha segít másoknak is észrevenni saját, vagy számukra fontos személyek állapotát, folyamatait:

Vannak az életmódszerűen, notórius szenvedők:

Aki mindenben rosszat lát, tudod, ha érik a szilva, akkor azon kínlódik, hogy le kell szedni, amikor a párja jól van, arra gondol, biztos megcsalta, azért örül, vagy kisüt a nap, már káromkodik, hogy megint süt ez a rohadt nap. Jellemzően a modern szavakkal élve depressziós - lehet még bipoláris is hozzá -, keserű, bele van zárva egy olyan szűk én-világba, ahol mindig csak rossz történik, és a jó dolgok a szerencséseké, akiket utál. Persze az univerzum működése miatt, vele mindig valami gubanc van, minden életterületén, nem is lehet máshogy. Elképzelni sem tudja, hogy neki jó lehet, megkeseredett, gyűlölködő.

Na, az ő változási hajlandósága nulla, egész ritkán van csak ébredés innen, hiszen nem befogadó semmilyen tudatos önvizsgálatra. Egészen biztos, hogy ezt az írást sem olvassa.

Vannak a maszkos szenvedők:

Amikor társaságban van, egész kellemes a jelenléte, személyiségéből magára húzza a legszebbnek tartott maszkját. Hagyományos körökben intellektuális, okos, minden témában igyekszik otthon lenni, gyerekek, család, politika, divat, stb., és kényesen ügyel rá, hogy jó képet fessenek róla. Spirituális körökben ők az ölelkező bajnokok, akiknek fülig ér a szája, és csordultig a szíve szeretettel, amikor fesztiválozik, és nagyon beavatott, nagyon okos, mindent tud.

Ám otthon, a családban, vagy egyedüllétben lehullik a maszk, és lóg az orra, nem érti miért ilyen mostoha az élet hozzá, elégedetlen mindig azzal, ami van, depressziós, merev, antiszociális, ítélkező, gyakran dührohamos és keserű.

Nem nagyon érti, mi folyik benne, miért ez a kettősség, ha meg választ kap rá, nem tudja befogadni, kritikának, ítéletnek veszi.

Változási hajlandóság kicsit magasabb, mint a megrögzött szenvedőké, de mivel nem tudatos, csak ideig-óráig tud kilépni ezekből a szerepekből. Sokan innen indulnak, szép hosszú úton a boldogság felé.

Aztán vannak a megszokásból szenvedők, akik lusták változtatni:

Aki folyton és csendesen magában gyötrődik mindenféle maszkok és színház nélkül. Feltűnt neki, hogy lehetne ez másként is, elért hozzá a tudás, de még nem tudja bölcsességgé formálni, azaz az életébe behelyezni napi szorgalommal a változásokat, a tudást. Eljár dilidokihoz, vagy ha kicsit tudatosabb már, akkor holisztikus segítőhöz, mindent ért, és tényleg érti, ám a napi gyakorlatoknál elakad, mert lusta, és nem tud erőt venni magán, inkább depizik, mert azt szokta meg.

No, egy segítőnek ők az igazi rémálom, mert hiába beszélik át a napi feladatokat, folyton kudarc a vége, mert nem csinálja, csak ideig-óráig, nincs szorgalom és állhatatosság. A kudarcokért jellemzően a segítő a hibás, ritka az önkritika.

Változási hajlandóság általában akkor ugrik meg, amikor eléri egy súlyos pszichoszomatikus betegség, mint rák, akkor át tud billenni, még ha évek, vagy évtizedek óta is gyakorolta a depressziót és szenvedést.

Vannak a fiatal szenvedők:

Tudod, akik automatikusan rákapcsolódva az össztársadalmi és családi szenvedéstérre, mintegy rutinszerűen elsajátítják, hogy az élet egy szenvedés, és minden fekete, minden olyan fájdalmas, a szerelem főként, mert abba bele lehet halni. Remek versek születnek ilyenkor a reménytelenségről, a kudarcokról, a kilátástalanságról.

Belőlük, ha nincs egy tudatos szülő a közelben, sajnos kiváló alapanyag cseperedik a felnőtt kori szenvedős típusokhoz. Bármi lehet belőlük ilyenkor, csak boldog felnőtt nem.

Változási hajlandóság külső ébresztő nélkül zéró, hiszen nem is tud róla, hogy lehet másképpen.

Erre jutottam miközben figyeltem az embereket, a szenvedőket.

 

Van-e kiút a szenvedésből, akár melyik típushoz is tartozik az ember fia/lánya? Persze.

  • Ébredés
  • Segítő
  • Napi állhatatos gyakorlás, ha kell éveken át
  • Szorgalom, befektetett energia

Ők az 5. típus, akik már tesznek és szorgalmasan gyakorolnak napi szinten. Minden nap. Minden nap.

Érted?

Minden nap.

Csupán ennyi kell hozzá.

Ha magadra ismertél, vagy egy közeli hozzátartozódra valamelyik típusban, csupán a fentiek szerint szükséges cselekedned, hogy az 5. típusba lépj, és aztán a derűs és boldog emberek közé. Persze ha szeretnéd...

Hajrá!

Sebestyén Zoltán

http://magambanatarsam.blog.hu/2017/09/13/egyeni_konzultaciok

Szólj hozzá!
Címkék: önismeret

A bejegyzés trackback címe:

https://magambanatarsam.blog.hu/api/trackback/id/tr9014174077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.