Magamban a Társam

Sebestyén Zoltán - Magamban a Társam

Ősállapotban

2018. december 26. 18:36 - Zoltán Sebestyén

osallapotban.jpg

Minden élőlény ősállapota a béke.

Természetes sajátossága az életnek hogy a fájdalmak és boldog pillanatok folyton változó ciklusain keresztül vezet az út a békéhez. Akár emberformában élsz, akár bármilyen élőlényként itt a Földön, folyton változik a környezet, a hangulat, az impulzus, olykor növekedsz, máskor csökkensz, olykor tágulsz, máskor szűkülsz. Mindez a természeted, minél bonyolultabb élőlény vagy, annál inkább. Ennek elfogadásán keresztül jut el minden teremtett lény ahhoz, hogy végül a legnagyobb káosz közepette is megtalálja magában azt a békét, ami igazából önmaga ősállapota, megtalálja önmagában a szeretetet. Ebben a békében tud a szeretet áramolni belőlem minden élőlény felé, bármennyire is különbözzön az tőlem. Talán ezt az állapotot nevezik az őshagyomány iratai annak a káprázaton túli világnak, aranykornak, belső csendnek, és még sorolhatnám, ami végtére is egyensúlyt hoz bennem, és belőlem a világban. Ez az egyszerű béke minden élőlény sajátja, ahogy az enyém, és a tiéd is, csupán meg kell találni önmagunkban.

Egy fa hasonlóan létezik, mint mi, emberek. Életének természetes állapota, hogy hasonló vegyületek kiválasztásával reagál a sérülésekre (fájdalmakra) is, mint egy ember, vagy kutya, csupán ezt nem adja hangokkal a tudtunkra, ám mérhető a sejtjeiben. Alapvetően az egyszerűsége a békés életre kapcsolja, talán pont ezért, mert nincs bonyolult idegrendszere, neki a születés, a létezés és halál egyformán az élet része, mindegyik állapot számára megfelelő. Amikor sarjad, amikor terebélyesedik, amikor korhadni kezd, amikor kidől, vagy kivágják, ebben az elfogadásban létezik, él, ahogy azt eredendő természete megkívánja. Halála nem pusztulás, mert minden sejtjében kódolva van a bizonyosság – ahogy minden teremtett élőlénynek -, hogy az élet Egy és örök, maximum a forma változik végtelenszerűen.

Én, emberformában sem vagyok más, csupán bonyolult idegrendszeremmel kapcsolódva a világhoz érzékelem drámaként, vagy jutalomként a környezeti változásokat, és amellett, hogy a fához hasonló vegyületeket állít elő a szervezetem, plusz talán, hogy pillanatnyi érzéseimet, örömömet és fájdalmamat egyaránt, ki is tudom mutatni. Emberformában a természetünk, hogy ciklikusan jól, és rosszul vagyunk a saját értékrendünkben, miközben időnként arra a békére kapcsolódunk, amit könnyen megérthetsz, ha egy gyönyörű fára nézel, aki csak egyszerűen létezik önmaga nagyszerűségében. Bármerre nézek, ez a rend az életben, mosolygó és bánatos emberek váltakozva jönnek szembe az utcán. A bánat egyik esetben tanít, más esetben nem találom a felelősség kulcsát magamban. Az öröm egyik esetben tanít, más esetben meg nem tudom, miként kapcsolódhatnék legközelebb is rá. Azt érzem, hogy minél szélsőségesebben ingadozik az egyéni életem a bánat és öröm impulzusai közt, annál kisebb a békém, annál kisebb a szeretet kozmikus energiája bennem. Most arra jutottam, hogy mikor hullámhegyeim és hullámvölgyeim amplitúdója csökken, azzal egyenes arányban nő a békém, kezd az életem abban a mederben folyni, amit a sorsom nekem szán. Ebben a békében tud kibontakozni belőlem szép csendesen a létezésem szimfóniája, amit én írok folyton determinált küldetésemmel, és szabad teremtő erőmmel egyaránt.

Mi ez a béke? Milyen, amikor valaki emberformában békében él? Talán a derű az. Úgy figyelem az élet történéseit, hogy azokhoz elfogadással, megengedéssel, szeretettel kapcsolódom szélsőséges érzelmek helyett. Talán a derű az eredendő természete az embernek.

A teremtés hogyan működik emberformában?

A harsogó érzelmi állapotokban – azaz a két szélsőségben - született vágyak és célok görcsössé tesznek, a görcsösség pedig olyan mételye a szabad teremtő erőmnek, amitől szélsőségbe csap át a teremtés is:

1.: Túlfokozódik, aminek hatására grandiózus, kezelhetetlen méreteket ölt a fizikai síkon, több lesz, mint amire a lelkem hív. Mert a sors ezt is megengedi a szabad teremtő akaratomnak, hogy olyat hozzak létre, amit személyiségem nem tud kezelni belső egyensúly nélkül.

2.: Sorvad az, és kibontakozás helyett a vágyaim eltünedeznek, felszívódnak a kilátástalanság terében, ahol nem ölt formát a fizikai síkon egy vágyam sem.

A belső békében, szeretetben ápolt és gondozott vágyak úgy nyílnak ki a külső világban, mintha azok a legtermészetesebb részei lennének az életemnek. Ehhez nem kell mást tenni, mint személyiségem egyensúlyán keresztül teremteni, azaz hagyni megteremtődni a dolgokat, nem sürögni, nem akarni, csak ami szükséges, azt megtenni: a beteljesülés ideájában megmártózni a békémmel és szeretetemmel, mintha az már megtörtént volna. Így teremtődik ez a fajta élet.

Ősállapotunk nekünk is emberformában, mint minden teremtett lénynek: a béke. Talán azért is rejt magában az emberi élet különleges kihívást egy fához képest, mert gyorsan elszakadunk társadalmi rendszerünkben manapság ettől az ősállapotból, és találjuk magunkat érzelmeink, tulajdonságaink, én-részeink szélsőséges viharaiban. Különleges ma embernek lenni, mert talán sosem távolodtunk még el ennyire ősállapotunktól globálisan szemlélve az embert, mint az elmúlt századokban.

Van hát teendője a modern embernek, és itt most nem a fejlődésre, vagy különleges attrakciókra, társadalmilag elismert grandiózus tettekre gondolok. Pont ez a lényeg, hogy a bonyolulttá és átláthatatlanná kuszált világunkat ideje egyszerűbbé tenni, hogy az élhető legyen nemcsak az emberiség, hanem az egész Föld élővilága számára. Ezt a világot az egyénből kiindulva lehet megváltoztatni, letisztítva önmagunkat, eredetünkhöz visszatérve kizsákmányolóból alkotó emberré érni. Van mit tenni, szép csendben, egyedül, hogy megszelídítse mindenki önmagát, megzabolázza ezerfelé szakadt személyiségét, szélsőséges érzelmi világát, és visszatérve az eredetéhez a nyugalmával, békéjével és szeretetével, önmaga ősállapotával járuljon hozzá a globális élettérhez.

Hogyan?

Először a „Miért” a fontos. Amikor nem csak olvasod, és érted amit írok, ha már nem csak bólogatsz egyet értően passzívan, hanem elindul benned egy belső késztetés, hogy tegyél is önmagadért, és érzed, hogy szükséges és mindennél fontosabb a cselekvés, akkor érdemes a "Hogyannal" foglalkozni. Addig csak a „Miért” felfedezése az egyetlen teendő. A „Miértet” pedig a nehéz élethelyzetekből való ébredési vágy szüli, mert végre békét szeretnél az életedben.

Sebestyén Zoltán

http://magambanatarsam.blog.hu/2017/09/13/egyeni_konzultaciok

(Kép: Tipikus ősállapot pillanat Egy Hullámhosszon közösségünkben, amikor kilépve a világ bódult káprázatából visszatérünk eredetünkhöz.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magambanatarsam.blog.hu/api/trackback/id/tr3614515630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.